A képen látható szerszámmal próbálták meg kiszerelni a porlasztót a helyéről. Sajnos a helyhiány és a megfelelő szerszám hiányában feladták a harcot, kénytelenek voltak egy erre szakosodott céget hívni, ebben az esetben minket.
Előfordul, igaz csak ritkán , hogy az 1.3 Fiat multijet motorba is beleszorul az injektor. A képeken látszik, hogy már megpróbálták kiszerelni a porlasztókat, néhány napos próbálkozás után hívtak ki minket.Átlagosan 6-8 tonna húzóerő elegendő volt a kiszereléshez.
Egy hat éves autó, 200.000 kilométerrel a porlasztó kiszereléséhez közel húsz tonna húzóerő kellett. A szépen meghegesztett porlasztót megpróbálták kiszerelni, de csak a fogási pontokat tették tönkre, sajnos ezzel nagyon megnehezítették a munkánkat. De ahogy a képeken is látszik az injektort kiszereltük. A MOTOR KISZEDÉSE NÉLKÜL VÉGEZZÜK A MUNKÁT, A MOTOR SÉRTETLENSÉGE ÉS A PORLASZTÓ KISZERELÉSE GARANTÁLT! A LEGBRUTÁLISABB ESETEKET IS VÁLLALJUK.
Opel Vivaro M9R 2.0 DCI Beszorult (piezo-s) porlasztócsúcsok kiszerelése.Ötven százalékában a porlasztók kettészakadnak kiemelés közben. A ritka esetek egyike, hogy mind a négy porlasztócsúcsot sikerül kiszerelni egyben. A kettészakadt porlasztókat fúrással távolítjuk el. AZ ÉGÉSTÉRBE GARANTÁLTANT NEM KERÜL SZENNYEZŐDÉS. Cégünk a legmegbízhatóbb megoldást biztosítja ügyfelei részére!
Hengerfejbe beletört izzító gyertya kifúrása a motor szétszerelése nélkül. Néhány esetben az izzító gyertyák kiszereléséhez a szerelők nem használnak nyomatékkulcsot, ami nagy hiba. A beszorult izzító gyertyának könnyen leszakad a feje, figyelembe kell venni a gyártóáltal megadott nyíró nyomatékokat: M8-20 Nm / M9-30 Nm / M10-40Nm
Hidraulikus 12 Tonnás prémium kategóriás,motortípusra kifejlesztett célszerszámokkal dolgozunk, amely messze felülmúlja a piacon beszerezhető,sok esetben nem olcsó kihúzókat. Opel Vivaro M9R 2.0 DCI Beszorult (piezo-s) porlasztócsúcsok kihúzása.Ötven százalékában a porlasztók kettészakadnak húzás közben. A ritka esetek egyike, hogy mind a négy porlasztócsúcsot sikerül kiszerelni egyben. A kettészakadt porlasztókat fúrással távolítjuk el. AZ ÉGÉSTÉRBE GARANTÁLTANT NEM KERÜL SZENNYEZŐDÉS. Cégünk a legmegbízhatóbb megoldást biztosítja ügyfelei részére
Renault Trafic 2.2 DCI G9T Beszorult porlasztócsúcs kihúzása, hidraulikus célszerszámmal. Motor a helyén ,hat tonna húzóerőnél indult meg. Motor és a műanyag szelepfedél sértetlen, porlasztócsúcs egyben kiszerelve. Helyhiány és az erős beszorulás miatt, csak hidraulikus célszerszámmal kiszerelhető
Opel Vivaro, Renault Trafic és Nissan Primastar 2.0 DCI (M9R). Nagy szakmai tapasztalatot kíván a szakszerű kiszerelésük. Gyári hidraulikus 12 Tonnás prémium kategóriás, motortípusra kifejlesztett célszerszámokkal dolgozunk, amely messze felülmúlja a piacon beszerezhető, sok esetben nem olcsó kihúzókat. A saját tervezésű barkács szerszámokat, inkább nem is említeném. Csak ritkán szerelhető ki egyben a porlasztó,sokszor húzás közben ketté szakad. Fúrással távolítjuk el a hengerfejben maradt darabokat a motor nem sérül és garantáltan nem kerül bele szennyeződés! Az egyszerű porlasztó kihúzó szerszámok nem jelentenek megoldást a problémás motor típusoknál, általában több kárt okoznak vele, mint amennyit segítenek.